Számtalanszor érezzük úgy, hogy borzasztóan elfáradunk a nap végén, de a fejünkben a fogaskerekek tovább pörögnek…rágódunk a munkahelyi kérdéseken.
Minden feladattal megvagyok határidőre?
Miket is kell holnap csinálnom?
Lesz elég időm befejezni a heti jelentést?
„Azt hiszem megcsináltam mindent, a többi ráér holnap is…”, ez ismerős? Legtöbbször nem olyan állapotunkban jönnek a gondolatok, amikor ilyen lazán állunk hozzá…csak úgy lecsapnak ránk vacsora közben, elalvás előtt vagy a reggeli ébredést követően…és egy ismerős érzés kíséretében érkezik.
EZ A STRESSZ, a munkahelyi stressz.
De miért beszélünk munkahelyi stresszről, miközben szabadidőnkben, nyugodt körülmények között, otthon érezzük leginkább? Azért, mert a stresszt a munkaidőben „betesszük egy dobozba” (túl sok dolgunk van ahhoz, hogy foglalkozzunk vele), ráírjuk a fedelére, hogy „este van este van, ki-ki nyugalomban” bontsa csak ki, és az elménk szófogadóan ki is csomagolja.
Igazán nehéz helyzetben azok vannak, akik munkahelye és privát szférája kényszerűen összemosódik. Ez a home office, mely számtalan előnyével együtt bizony új tényezőket is behozott az éltünkbe, melyeket figyelembe kell vennünk mentális jóllétünk érdekében. A home office és a kötelező otthon levés azt kéri az agyunktól, hogy a munkaidő végeztével „tegyük le” a munkahelyi gondolatokat, és váltsunk át rekreációs üzemmódba.
Mindezt úgy, hogy az érzékszerveink ugyanazt a környezet érzékelik: ugyanazon látvány, környezet, zajok, hangok, sőt illatok és ízek – hát könnyen lehet így mindset-et váltani? Nemigen! Ezért rágódunk különösen sokat akkor, amikor pihennünk kéne. Bármi emlékeztethet minket a munkára, és ha nincs fizikai határ a munka és magánélet között, akkor bizony mentálisan kell ezt meghúznunk.
Guy Winch pszichológus, akinek a szakterülete az érzelmi egészség és jóllét vizsgálata, a munkával kapcsolatos gondolatokon való örlődés folyamatát a kérődzéshez hasonlítja. Amikor a szabadidőnkben átadjuk magunkat a munkahelyi gondolatoknak és ezáltal a stressznek, akkor úgy viselkedünk ezekkel a gondolatokkal, mint a tehén az élelemmel. Először megrágjuk, lenyeljük, majd nos… visszaöklendezzük, újra megrágjuk.
Számtalan kutatás vizsgálta már, hogy mennyit gondolunk a munkára, miközben nem dolgozunk, és az eredmények meglehetősen aggasztóak. Azéletünkre, egészségünkre gyakorolt hatásáról nem is beszélve. A túl sok őrlődés egyenes utat mutat a kiégés felé, rontja a szociális kapcsolatainkat (próbáltál már munka-stressz alatt udvarolni?), és a testünk is egyértelmű jelekkel üzeni, hogy valami nincs rendben – legalábbis a magas vérnyomás, izzadás és táskás szemek ritkán az egészség tünetei.
Egészen érdekes eredményt mutatna, ha naplót vezetnénk arról, hogy egy héten mennyit is rágódunk a munkánkon akkor, amikor igazából már nem kéne dolgoznunk. Egészen biztos vagyok benne, hogy a többségnek órák jönnének ki eredményként. Ha tehát tudatosítjuk, hogy ez a fajta stressz mekkora hatással van a mindennapi életünkre, akkor máris hatásosabban tehetünk ellene.
Lehet ugyanis enyhíteni a nyomáson, sőt el is lehet hagyni ezt a kellemetlen szokást, mert ez bizony szokás. Éppen ezért ilyen nehéz tenni ellene, hiszen nehéz a szokásainkat megváltoztatni. Legegyszerűbben úgy lehet, ha új szokásokkal felülírjuk a régit, és állandósítjuk az újat. Ehhez azonban következetesség kell.A lényeg tehát a rutin.
Lássuk, mit javasol Guy Winch, a tehenek kérődzésének 🙂 és az érzelmi egészségnek a szakértője.
1. Kapcsold ki az eszközeidet!
Azonban ezt csak következetesen lehet tenni, nem csak „majd”. Egészen pontosan határozzuk meg, mikor hagyjuk abba a munkát, és ezt ki is kell kényszerítenünk magunktól. „Ma 8 óra után nem fogom megnézni a levelezést, és kikapcsolok minden céges értesítést a telefonon.”. Ha mindenképpen muszáj ránéznünk, akkor pedig tervezzük meg előre, ezt mikor fogjuk megtenni.
2. Jelöld ki otthon a munkahelyedet!
Klasszikus. És bármennyire elcsépelt, ugyanannyira hatásos. Mert legyünk akármennyire intelligensek és éberek, a tudatalattinkat könnyen átverhetjük, ezt pedig jó ügy szolgálatába is állíthatjuk.
Ha nem dolgozunk soha a kanapén, a testünk és az agyunk könnyebben ellazul a kanapén.
Ha nem ugyanarról a számítógépről, telefonról dolgozunk, mint ahonnan töltődünk, akkor nem mosódnak össze az érzetek.
Ha pedig munkaidőben felveszünk egy munkaruhát, majd azt a munkaidő végeztével otthonira cseréljük, akkor ez a rituálé felkészíti az elménket a szabadidős üzemmódra.
Fixáljuk tehát a munkakörnyezetünket, amennyire csak megengedhetjük magunknak, és ellenpontozzuk, amennyire a lehetőségeinken (és kreativitásunkon) múlik.
3. Öntsd produktív formába az őrlő gondolatokat!
Vagyis a nyomasztó gondolatokból gyártsunk megoldandó feladatot! A „nagyon sok a munkám” mantra helyett próbáljuk ki a „mikor lenne 15 percem arra, hogy átnézzem a feladataimat?” kérdést. Az „állandóan fáradt vagyok” helyett vizsgáljuk meg, hogy „milyen pihenésre lenne igazán szükségem?”. Nem kell ezeket a problémáinkat ott és helyben megoldanunk, csak keressünk rá egy olyan megnyugtató választ, mely a megfelelő időben arra ösztönöz minket, hogy könnyebbé tegyük az életünket.
Ahhoz tehát, hogy segítsük az elménket felszabadulni a nyomasztó gondolatok súlya alól, nem kell nehezen elsajátítható technikákat megtanulnunk, sokszázezer forintos tanfolyamokra beiratkoznunk vagy a könyvesbolt önfejlesztés részlegének felső polcát kiolvasnunk. Főleg nem kell kevesebbet dolgoznunk vagy munkahelyet váltanunk. Csak figyeljünk oda magunkra, tudatosítsuk, hogy mi történik velünk, és eddzük meg a gondolatainkat!